There’s no place like London

A tréning minden alkalommal véget ért legkésőbb délután négykor, az utolsó pedig kettőkor. Mivel szerdától péntekig tartott, a szombatot pedig megkaptam szabadnapnak úgy terveztem maradok a hétvégére és körülnézek Londonban, mert még soha nem jártam ott. Egy másik hostelben foglaltam ágyat két éjszakára. Nem volt egyszerű megfizethető szállást találni egy héttel az indulás előtt, úgy hogy ne kelljen a város másik végébe menni érte, de végül megtaláltam, a London Backpackerst. Igaz, ez is a külvárosban van, de a metrómegállóhoz elég közel, és a környék sem vészes. Maga a hostel nagyon csendes, nyugis, barátságos volt és tiszta. Ha legközelebb járok Londonban akkor is oda fogok menni. Háromemeletes ágyak voltak, szerencsére én az egyik alsó ágyat kaptam meg. Miután lepakoltam és ettem két csirkés szendvicset visszamentem a belvárosba.

Régebben azt gondoltam, hogy egyedül utazni kicsit szomorú és talán unalmas is. Azonban amikor a hosszúra nyúlt búcsúzkodás után végre otthagytam a többieket, igazából nagyon megkönnyebbültem. A három nap alatt, a tréning után délután meg este mindig mentünk valahová, de minél többen indultunk neki, annál nehezebb volt. Első este csak E.-vel (Finnországból) és F.-fel (Palesztinából) indultunk el és betértünk néhány pubba meg egy vízipipa-bárba. Sokat beszélgettünk az országainkról, a munkánkról, és berúgtunk… legalábbis én berúgtam. Nati sms-ét, amiben kilenc körül megírta, hogy a többiekkel együtt melyik pubban van, csak éjfélkor vettem észre. Aztán mivel Londonban is bezár minden pub tizenegy-éjfél körül, visszamentünk a hostel bárjába, ahol biliárdoztunk és találkoztunk mindenkivel. A második este háromnegyed órát vártunk arra, hogy mindenki összegyűljön a hostel előtt, aztán még további tizenöt perc alatt vitattuk meg, hogy merre menjünk, a folyó partra vagy egy pubba és ha pubba akkor melyikbe. Amikor végre megindultunk a következő sarkon megálltunk, hogy megvitassuk, hogy ki merre akar menni. Bennem már eléggé felment bennem a pumpa ettől a helyzettől, nem akartam a folyóhoz menni mert úgyis lesz még két és fél napom a városnézésre. Szóval E.-vel, akinek szintén elege lett, vettünk néhány sört és kiültünk egy parkba. Kb. fél óra múlva a többiek is csatlakoztak több hullámban. Még jó sokáig ültünk a parkban azután is, hogy hideg lett, aztán végre bementünk egy pubba.

A harmadik estén pedig egyedül voltam a városban. A Temze partján sétáltam és úgy éreztem egész éjszaka tudnék csavarogni. Nem bántam, hogy egyedül vagyok, minden szép volt, én meg szabad. Egyedül azt a barátnőmet tudtam volna elképzelni magam mellett, akivel ugyanígy éjszakába nyúlóan szoktuk járni a budapesti utcákat. Nagyon különös volt egyszerre megélni a vágyat a régi esték után és az örömöt azért mert itt vagyok és igazából nem szeretnék máshol lenni. A fő útvonalakon ugyanakkora, (ha nem nagyobb) tömeg volt, mint nappal, volt olyan utca is, ahol úgy gondoltam itt nem verekszem át magam. Végül 11 körül mentem vissza a hostelbe.

A következő napon délelőtt megnéztem a Tower-t, A St Paul’s Cathedralt (persze csak kívülről, néhány fotó erejéig, mert a belépőknek mindenhol elég borsos ára van) meg bolyongtam egy kicsit az utcákon csak úgy. Délben találkoztam E.-val a Hyde park előtt. Vettünk szendvicset meg kávét és kiültünk a fűre ebédelni. Még mindig tombolt a „nyári” meleg egy kis széllel enyhítve, úgyhogy a fél város is szintén kint ült a parkban. Utána elmentünk a British Librarybe, ahol csalódottan tapasztaltam, hogy érvényes olvasójegy kell ahhoz is, hogy az olvasótermekbe bemehessünk. Így csak az állandó kiállítást néztük meg: régi kották, eredeti kéziratok híres szerzőktől, vallási szövegek, az első nyomtatott szövegek oldalai. A Trafalgar square-en a hatalmas tömegben volt minden, ami a nagyvárosok fő terein szokott lenni: élő szobrok, jelmezesek, aszfaltfestők, hip-hop táncosok és egy néptáncos bemutató is. A National Galeryben szintén megnéztük az állandó kiállítást a festményekből. Utána a St James parkon keresztül a Buckingham-palota, a Westminster apátság és a Big Ben következett. Végül egy pubban zártuk a napot. Szeretem ezt a várost, hatalmas és mégis szép.

Vasárnap reggel a Temze keleti partján kezdtem a napot, megcsodáltam közelről a London Eye óriáskereket és fotóztam a másik oldalt. Utána visszamentem a Hyde parkba és a délutánt ott töltöttem a fűben heverészve, mert az idő változatlanul napos volt és meleg, igazi májusi hangulat. 

Már nagyon hiányzott ez a pár nap csoport nélkül, rohanás nélkül, alkalmazkodás nélkül, hogy a saját ritmusomban bámészkodhattam, eltévedhettem és mégis volt időm mindenre. Furcsa volt visszatérni Suttonba a nagyváros után. Mióta ennyi időt töltöttem itt, nem is tűnt fel, hogy milyen csendes és kicsi, amíg Londonból visszatérve nem jártam újra az utcán ami a szállásunkhoz vezet.