A Halloween bulit felidézve jutott eszembe ez a téma. Arról,
hogy a koordinátorunk kezéből vettem ki egy tálca teljesen friss sült krumplit
mielőtt az egész a kukában landolt volna. Elképesztő, hogy milyen könnyen és
lelkiismeret furdalás nélkül tudják a szemétbe dobni az ételt. Nem mondom, hogy
nekem még soha semmi nem penészedett meg a hűtőmben, mert nem bírtam megenni
vagy nem figyeltem oda a csomagolásra, és aztán ki kellett dobnom. Mégis sokkal
érzékenyebb vagyok a témára mióta annyiszor láttam hogyan dobják el a
süteményeket, kenyeret, gyümölcsöket, csak azért mert egy ideg odakint álltak
és senkinek nem kellettek, aztán egyszerűen nem tudnak mit csinálni velük. Gondolom
a szigorú étel higéniai szabályok is közrejátszanak ebben, főleg a gyerekekkel
foglalkozó projekteknél, semmit nem akarnak megkockáztatni. És persze az is
benne van, hogy sokak számára túlságosan egyértelmű, hogy mindig van ennivaló,
különösen ezen a tehetős környéken. Ha a mai adag maradékát kidobjuk, az
természetes, mert holnap ugyanúgy ott lesz a holnapi. Nem akarok fellengzősnek
tűnni, én sem éheztem soha, sőt gyerekkorom rémálma volt a gusztustalan menza kaja,
és az érzelmi zsarolás, amivel azt megpróbálták lenyomni a torkunkon, mert
máshol a gyerekeknek nincs mit enniük. Szóval, távol áll tőlem, hogy bárkit
kioktassak vagy elítéljek a témában, csupán a megfigyeléseimet írom le.
Szerencsére a probléma ismert, és elindultak folyamatok,
amelyekkel ellensúlyozzák. Ilyen például a Franciaországból indult
kezdeményezés, mely szerint a nagy áruházak kötelesek a lejárt szavatosságú, de
még fogyasztható élelmiszert jótékonysági szervezeteknek felajánlani. A YMCA is
él ezzel a lehetőséggel, rendszeresen hoznak a nagyobb üzletekből hatalmas zacskókkal
kenyeret, süteményeket, mirelit rántott csirkét, néha zöldséget és gyümölcsöt
is. Ezeket kirakják a nappaliba meg a közös fagyasztóba, és bárki vehet belőle
a lakók és a munkatársak közül. (Bár ezekkel is előfordul, hogy nem fogynak el
napok alatt sem.)
Sok helyen vannak (általában egyházak által üzemeltetett)
élelmiszer bankok, ahol az emberek által leadott dolgokat szétosztják a
rászorulók között.
A magam részéről igyekszem inkább kis adagokban vásárolni,
annyit amennyiről biztosan tudom, hogy el fog fogyni, valamint a lejárati
időket sem veszem annyira szigorúan. Az első időkben nagy volt a csábítás, és én
amúgy is hajlamos vagyok a gyűjtögetésre, de egy idő után megtaláltam az
egyensúlyt a kajapénzem és a fogyasztásom között.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése