Még mindig az ünnepek

Az év utolsó két hetét a húgommal töltöttem. Annak ellenére, hogy nem lakást bérelnek nekünk, egyszerű vendégeket fogadni. Az az egy hátránya van, hogy ha külön szobát kérünk a vendégünknek, fizetni kell érte, igaz, kevesebbet, mint más szállásokon. Nekünk nagy szerencsénk volt az, amit először balszerencsének könyveltem el, hogy a karácsonyi időszakra megtelt minden épületben minden szoba. Nekem egy személyes szobám van, de annyi helyem volt, hogy Patricia dupla szobájából kölcsönkért matrac kényelmesen elférjen. Így fizetnünk nem kellett. Nagyon kedvesek és segítőkészek voltak, a takarító néniktől kaptunk párnát, ágyneműt, mindent. A karácsonyi héten a ház egészen elcsendesedett, sokan gondolom nem töltötték itt az ünnepeket, szinte alig futottunk bele lakókba, amikor a konyhába vagy a nappaliba mentünk. Körbenéztünk a városban, Birminghamben, és úgy csendesen töltöttük a karácsonyt. Nagyon régen nem láttam már húgit, jó volt újra vele lenni, sok megbeszélnivalónk volt. Természetesen imádott mindent, és ahogyan vele újra végigjártam a helyeket, nekem is nosztalgikus érzéseim támadtak.

Karácsony másnapján Londonba indultunk. A szokásos szállásomra mentünk, a London Backpackersbe. Bejártuk a várost, voltunk Greenwichben is, ahol találkoztunk E.-vel az Arrival trainingről, és egy nagyon jó délutánt töltöttünk együtt. Brightonba is ellátogattunk, ahol én már jártam egy balul sikerült kirándulás alkalmával a nyáron, de a tengert még látni akartuk. Most sem ment zökkenőmentesen, a buszt, amit először foglaltunk, lekéstük, de egy kis ráfizetéssel tudtak helyet adni a következőre. Mivel eredetileg nagyon korai indulást terveztünk be, így a 2 órával későbbi érkezéssel is maradt még elég időnk, hogy körbenézzünk, sok szép naplementés képet csináljunk, sötétedés után pedig a kivilágított városban sétáljunk.

A szilvesztert húgi egyik barátnőjénél töltöttük, aki Londonban él a férjével. Richmondban laknak, és ahogy mentünk hozzájuk, megtapasztaltam mekkora nagy város London. Annyira sokáig mentünk a központból a busszal, hogy már azt hittük eltévedtünk, de csak nem jött az a megálló, amit megadott. Nagyon pozitív tapasztalatom volt. Amikor álltunk a megállóban, hogy elénk jöjjenek, azon gondolkodtam, hogy valami hiányzik… valamiért nem olyan az éjszaka, mint egy szilveszter éjszaka (leszámítva azt, hogy a külvárosban voltunk, ahol nyilván nem volt akkora tömeg és party mint a központban): nem petárdázott senki. Itt inkább a tűzijáték a divat, az ment is a házak előtt egész este, de kimondottan jól esett, hogy végigsétálhatunk az év utolsó  napján az utcán anélkül, hogy azokat a vackokat hajigálnák mindenhonnan, és amitől nekem mindig olyan érzésem volt, mintha háborúban lennék. Ezért nem is szerettem soha az utcára menni szilveszterkor.

 Január elsején tértem vissza a szállásra, azzal a tudattal, hogy ez az utolsó hónapom.