Angolidő

A legutóbbi kirándulásunk meglepetés volt a projektvezetőktől. Elvileg jöttek volna még néhányan az Upbeatről is, de visszamondták reggel, így csak mi mentünk az evsek, meg hárman az angol fiatal önkéntesek közül. A legközelebbi tengerpartra a Weston-super-Mare Beachre mentünk. Most hogy tényleg itt a nyár, az időjárás kezd tipikusan angolossá válni, vagyis minden nap esik az eső. Nem folyamatosan, hol kisüt a nap, hol szakad az eső, mindez egy nap alatt akár háromszor is. Szóval, az ember soha nem tudhatja, mire készüljön. Az itt élők között is van, aki már húsz fok közelében mezítláb, szandálban, nyári ruhába bújik, de semmi meglepő nincs abban, ha valakin még téli csizma vagy kabát van néha. Azt már tudtam, hogy a tengerben fürödni nem most fogok, és bepakoltam az esőkabátomat meg az esernyőmet is, és nem hiába. Mivel nagyjából a sziget közepén vagyunk, a legközelebbi tengerpart három óra volt a mini busszal. Homokos tengerpart északi módra.

Végigsétáltunk a parton. Az egyik angol önkéntes lány elmondta, hogy nagyon népszerű a „szamár lovaglás” a homokban (odébb láttuk is a szamarakat) és hogy tényleg lejönnek ide az emberek, három óra autózással is, hogy aztán átverekedve magukat a több méter hosszú iszapsávon megfürödjenek a tengerben. Akkor is, ha esik az eső, sőt akkor a legjobb fürödni. Hát igen, ha a rossz idő bármiben megakadályozná az angolokat, akkor nagyjából semmit nem csinálhatnának. De azért akkor senki nem ugrott neki fürödni, a parton is csak egy-két ember lézengett. Egy hosszú móló végén van Grand Pier, ami egy nagy játékterem, azt néztük meg inkább. A földszinten játékgépek tucatjai voltak, aprópénznyelők és a tinikoromat (a Westend régi földszintjét) idéző árkád játékok voltak: House of the Dead és az összes autós, repülős játék. Jessy nem tudott ellenállni a kísértésnek, 2 fontot váltott fel 2 pennykre, hogy bedobálhassa abba az aprópénz tologatós játékba, amit annyira szeretnek az angolok, de a nevét elfelejtettem. Én is segítettem neki, és azt hiszem értem azt az érzést, ami függővé tesz ebben, hogy már majdnem ledöntöttem azt a kupacot, csak még egy kell… a gép meg folyamatosan dobálja a nyeremény jegyeket. Majdnem ötven jeggyel mentünk az ajándékboltba, abban a hitben, hogy most akkor hazaviszünk valami jópofa dolgot innen, de csak egy cukorkára tudtuk beváltani, minden más ötven vagy száz jegy fölött volt.

Az északi tengerpartoknak is megvan a varázsa, és a borús időnek is, valahogy még inkább világvégén érzést keltenek.